Mint tudjátok 2023.02.15.-én váratlanul elhunyt Nagy István a helyi szervezetvezető helyettese. Temetése 2023.02.24.-én 11 órakor lesz. Nyugodj Békében!

Kérjük, a vizsgálandó személyre az alábbi adatokat feltétlenül adják meg:
- Név (akinek a vizsgálat lesz)
- TAJ szám
- Születési hely
- Anyja neve
- Lakcíme
- Születési idő
- Beutaló köteles szakrendelés esetén a beutaló adatait is kérjük megadni. (munkahelykód, orvos neve)
- a szakrendelés(ek) megnevezése, melyre az előjegyzést kéri
Munkatársaink munkanapokon 24 órán belül válaszolni fognak elektronikus levelükre.
Köszönjük együttműködő segítségüket!
Januártól megszűnik a keresetkorlát a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban részesülők számára
2020. december 17. 16:24
Keresetkorlát nélkül dolgozhatnak 2021. január 1-jétől a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban részesülő emberek, miután az Országgyűlés 2020. december 16-án elfogadta a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény (Mmtv.) foglalkoztatás bővítését célzó módosító rendelkezéseit. A most elfogadott törvény hatályon kívül helyezi az Mmtv. azon rendelkezéseit, melyek szerint meg kell szüntetni az ellátást, ha a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülő keresőtevékenységet folytat, és jövedelme három egymást követő hónapon keresztül meghaladja a minimálbér másfélszeresét. Ennek értelmében 2021 januárjától korlátozás nélkül dolgozhatnak az említett ellátásokban részesülők, nem kell választaniuk az ellátás és a kereset között, továbbá csökkennek a munkavállalók és munkáltatók adminisztratív terhei is.
Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke, az Mmtv. kérdéses és megoldásra váró rendelkezéseinek megváltoztatására vonatkozó tervezettel 2019 tavaszán kereste meg a szaktárcát, mely akkor a keresetkorlátra irányuló ajánlást megfontolásra érdemesnek találta. A kedvező döntés közel másfél évet váratott magára.
A MEOSZ következetesen képviselt álláspontja szerint már nem lehetett tovább késlekedni e korlátozó szabály eltörlésével, ugyanis nemcsak az érintettek, de mindannyiunk közös érdeke, hogy a megváltozott munkaképességű, különösen a mozgáskorlátozott, illetve más fogyatékosságban érintett emberek foglalkoztatásának törvényi és egyéb akadályai megszűnjenek, és minél többen jelenjenek meg a munkaerőpiacon.
E törvénymódosítás előrelépést jelent, azonban még intézkedések sorát kell megtenni, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a mozgássérült, fogyatékos emberek munkavállalását ösztönözzék, így sok a tennivaló az akadálymentesítés, a hozzáférhetőség és észszerű alkalmazkodás terén annak érdekében, hogy ezek hiánya miatt ne maradjanak oly sokan távol a munka világától.
Budapest, 2020. december 17.
Kedves Sorstársak! Tisztelt Lakosok!
Sajnos még a korona virus miatt nem tartunk fogadóórát, ezért telefonon történik az ügyintézés.A honlapunkon található telefonszámon.A tagdij befizetés csekken történik postai uton.Mindenkinek elfogjuk juttatni a csekket.Kérünk mindenkit vigyázzon magára és egymásra.Kivánunk mindenkinek jó egészséget!
VEZETŐSÉG
2020.11.04.
Kedves Sorstársak! Tisztelt Lakosok!
Mivel településünkön is vannak már korona vírussal fertőzöttek, ezért a fogadóórák helyett telefonon történik az ügyntézés.
Az elérhetőségünk a honlapunk 2 pontjában, a "vezetőség, Elérhetőség" címszó alatt található.
Kérünk mindenkit, vigyázzon magára és használja a szájmaszkot és az egymás között meghatározott távolságot tartsa be a megelőzés érdekében!
Kívánunk mindenkinek jó erőt, egészséget!
vezetőség
2020.08.28.
Kedves Sorstársak!
A vezetőség a rendőrséggel közösen kérjük azokat a sorstársakat, akik elektromos mopeddel közlekednek, hogy jelezzék, hogy a rendőrség tartson e előadást a helyes, szabályos közlekedésről, és persze kérdéseket is lehet feltenni. Kérem jelezzétek részvételi szándékotokat a vezetőség felé.
Jó egészséget kíván mindenkinek a vezetőség
2020.05.09.
2020.04.22.
https://index.hu/gazdasag/2020/04/20/vegkep_tonkremehet_a_magyar_ortoped_cipokeszito_szakma/
2020.03.26.
Tisztelt Bucsai lakosság. Szeretném a pletykák, és egyéb szóbeszéd elkerülése végett mondani, hogy körzetünkbe NINCS igazolt COVID 19( koronavirusos) beteg. Nincs a rendelő se karantén alatt. Köszönöm szépen.
2020.03.25.
Szakrendelések:
2020.03.17.
Kedves Sorstársak!
Tájékoztatunk mindenkit, hogy a korona víros terjedésének megelőzése érdekében és a saját egészségünk védelmében minden gyűlést és fogadóórát felfüggesztünk. Amennyiben valakinek nyomtatványra vagy egyéb tanácsra van szüksége, akkor az elérhetőségeinken keresse a vezetőséget. Jó egészséget kívánunk mindenkinek, és fogadják meg a hírközlők és a helyi előljárók által megfoganatosított rendeleteket, vészhelyzet miatti előírásokat!
2020.03.04.
Kedves Sorstársak!
Szerettel meghívunk mindenkit az Évi beszámoló taggyűlésre 2020.03.18.-án 16 órára az Önkormányzat nagytermébe. Előtte mindenki részére egy tájékoztató megtartása lesz, aminek a témája: milyen feladatokat lát el a szervezetünk.
Kedves Sorstársak és Tisztelt Lakosok!
Tájékoztatunk mindenkit, hogy a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete Bucsai Helyi Szervezete 03. 11.-vel a Családsegítő Szolgálat Bucsa, Kossuth út 65 szám alatti irodájában tartja a fogadóóráit minden szerdán 9 órától 11 óráig.
vezetőség
Kedves Sorstársak! Tisztelt Lakosok!
2020. március 10.-én (Kedden) 15.30 -kor a
Bucsa, Kossuth út 37 szám alatt (Kóti Árpád Faluház és Könyvtár)
Dr. Arabpour Mohammad Reza ortopéd szakorvos vizsgálatot tart és gyógyászati segédeszközöket ír fel.
Kérek mindenkit, hogy a TAJ kártyát és a közgyógy igazolványt és a zárójelentéseket hozza magával.
vezetőség
Kedves sorstársak!
Ismét kaptunk lehetőséget 1 napos kirándulásra Kecskemétre 2020.március.26-án a Helyi szervezetből 4-fő. Népi Iparmüvészeti Múzeum megtekintése Cifrapalota megtekintése Arborétum látogatás.Várjuk jelentkezéseteket.
Vezetőség
Kedves sorstársak!
Lehetőséget kaptunk színház látogatásra
2020.Február.29. 19:00 óra!
Melynek címe: Tanulmány a nőkről(Zenés vígjáték)
Helyszín:Jókai Színház Nagyszínpad.
Békéscsaba, Andrássy út1-3.
Szervezetenként 4 fő!
Az előadásra a jegyek ingyenesek, de útiköltséget nem tudjuk vállalni.
Jelentkezési határidő: 2020.02.10.
Jelentkezéseiteket várjuk!
vezetőség
Kedves sorstársak!
Kellemes Karácsonyi ünnepeket és eredményben ée egészségben gazdag Boldog újévet kivánunk.2020.01.08.első fogadóóra a polgármester hivatal nagytermében lessz szeretettel várunk mindenkit.
vezetőség
Hírek:Kedves sorstársak!
2019.10.30-án.szerda 16.00 óra. Ovos Beteg Találkozót tartunk a (Közösségi ház) Kossuth L u.37 szám alatt.Lehetőség lessz segédeszközök felirására is.Dr Arapour Mohamed Reza.Ortopéd szakorvos rendel.Megjelenésetekre számitunk.
vezetőség
2019.10.16.
Lakossági felhivás!
2019.10.18. pénteken 09.11. óra között a járási ügysegédi ügyfélfogadással mindenféle okmányok ügyintézésére lehetőség lessz Bucsán az önkormányzat parkolólyában.
2019.10.09.
Kedves Sorstársak! Tisztelt Lakosok!
2019.10.12.-én szombaton 09 órától 12 óráig ruhaosztást szervezünk a rászorulók részére a Bucsa, Kossuth u. 22 szám alatt a volt állatorvosi rendelőben.
vezetőség
2019.09.10.
Érdemes megnézni a videót...
Tegnap délután a Helyi Választási Bizottság az önkormányzati polgármester-jelöltek és az egyéni listás képviselő-jelöltek szavazólapon történő szerepeltetés sorrendjét az alábbiakban sorsolta ki:
2019.09.09.
Kedves Sorstársak! Tisztelt Lakosok!
Javaslom elolvasni mindenkinek, az alábbi linken található megszólalást. Hisz nem kell attól félni, hogy amennyiben nem azt a polgármestert választják meg, aki jelenleg van, akkor nem lesz munkájuk. Az EU-s támogatásokat nem csak a kormányon keresztül lehet igényelni, hanem közvetlenül is az önkormányzatoknak. Ne hagyjátok, hogy félrevezessenek titeket azzal, hogy ha nem a jelenlegi polgármesterre szavazol nem lesz munkád, de igen is lesz akkor is ha nem rá szavazol.
2019.08.27.
Kedves Sorstársak! Tisztelt Lakosok!
Tájékoztatok mindenkit az október 13-i önkormányzati választáson eddig ketten méretik meg magukat a polgármesteri székért.
A jelenlegi polgármester Kláricz János
és kihívója Faluházi Sándor polgármester-jelölt.
A képviselő-jelöltek neveik szeptember 9-e után itt megtalálhatóak lesznek.
2019.08.25.
Kedves Sorstársak! Tisztelt Lakosok!
A szervezetünk vezetősége tájékoztatja a sorstársakat és a lakosokat, hogy Juhász Sándor mentorunk, aki korábban szerevezetvezető is volt, ismét indul az önkormányzati választáson, mint független képviselő.
Támogassuk Őt, hogy továbbra is tudjon minket segíteni! Köszönjük a vezetőség nevében.
Polgármester-jelöltként indul Faluházi Sándor, akit mindenki ismer. Ő olyan ember, aki segítőszándékú, becsületes, és meghallgatja az embereket, nem a hatalmi vágy érdekli, hanem a településért, az emberekért szeretne tevékenykedni polgármesterként. Álljunk mellé és tudassuk vele, hogy számíthat ránk.
Tájékoztatásul a következő időszakban itt megtalálhatóak lesznek a polgármester jelöltek, illetve a képviselő jelöltek a hivatalos kiírás alapján.
A rezsiutalványt amennyiben mindkét nyugdíjas jogosult rá, csak annak fogadják el az utalványt, akinek a nevén van a számla. A másikét nem.
2019.08.16.
Minden nap bepróbálkozik a Fidesz kormány, hogy meggyőzze a nyugdíjasokat, milyen mértékben is növekedett a nyugdíjunk. Épp azoknak nem emeli meg a rendszeres ellátását, aki nem vagy alig tudja magát ellátni, illetve olyan betegségekben szenvednek amiknek a gyógyszerköltsége magas, arról nem beszélve, hogy még a rezsi és a megélhetéshez szükséges összeget már nagyon sok nyugdíjasnak már nem fedezi. A mai hazugság:
https://www.tv2-most.me/…/gulyas-gergely-allitja-olyan-mert…
2019.08.14.
Kedves Sorstársak! Tisztelt Lakosok!
Szeretném jelezni felétek, hogy milyen trükkel próbálkozik csökkenteni a nyugdíjakat a Fidesz kormány. Aljasak, hogy pont azoktól akarja elvenni, akiket látni sem szeretnek már, mivel nem tudja megtermelni a nyugdíjas a megélhetéséhez szükséges anyagi javakat. Javaslom díjazzuk azt, milyen ocsmán módon próbálkoznak az eddigieknél jobban megalázni bennünket, hogy az önkormányzati választásokon nem szavazunk a Fideszesekre. Itt a link ahol olvashatod is:
https://hirklikk.hu/kozelet/ujabb-nepszavazast-kezdemenyeznek-a-nyugdijasok/353685
2019.08.10.

Ez így ebben a formában nem igaz. Minden társadalmi csoportot meglopnak !!! Szemét társaság !
https://dkp.hu/…/az-embertelen-orban-rendszer-jogellenesen-…
2019.07.03.
Kedves Sorstársak és Tisztelt Lakosok!
Tájékoztatok mindenkit, hogy a napokban értesültünk arról, hogy egy berettyóújfalusi fiatalember ajánlatokkal keresi fel azokat, akik már írattak fel gyógycipőket. Kérek mindenkit arra, ne fogadja el az ajánlatait azoknak, akiket nem ismernek. Azért ennek van egy büntetőjogi felelőssége is, hisz akinek nem járt le a cipő, vagy egyéb segédeszköz kihordási ideje és közben újat írat fel, akkor megbüntetik a felíró orvost is és persze azt az illetőt, aki megrendelte a cipőt, vagy a gyógyászati segédeszközt, vagyis téged.
Tudjátok nagyon jól, hogy nem kell elmenni sehová Bucsáról, ha valaki szeretne felíratni valamit, hisz helybe jön az ortopéd szakorvos, nem kell elutazni sehová, ezt tudjátok ti is. Nem kell bedőlni senkinek, tegyen az akármilyen kedvező ajánlatot. Mi azért vagyunk, hogy segítsünk, és nem szeretnénk senkinek kárt okozni. E hónap 16.-án 16 órára jön Dr. Dezsőfi Ferenc ortopéd szakorvos, aki eddig is kijárt Bucsára.
Aki eddig elfogadta a fiatalember ajánlatát, kérem inkább mondja le, mint hogy bármi kára legyen belőle.
vezetőség
Kedves Sorstársak!
Tájékoztatunk mindenkit, hogy július és augusztus hónapban nem tartunk fogadóórát. Sűrgős, fontos esetben keressetek a feltüntetett elérhetőségeken. Jó nyaralást, kellemes kikapcsolódást kívánunk mindenkinek!
vezetőség
Kedves Sorstársak! Tisztelt Lakosság!
Tájékoztatunk mindenkit, hogy 2019. július 16.-án 16 órától Orvos - Beteg találkozó lesz. Ortopéd szakorvos vizsgálatot tart és ír fel különböző segédeszközöket, stb.
vezetőség
Kedves Sorstársak!
Hőgye Istvánné sorstársunk elhalálozása miatt a Helyi szervezetünk tagsága nevében Őszinte részvétünk a családnak! Nyugodjon Békében!
vezetőség
Kedves Sorstársak! Tisztelt Lakosság!
Ibrányi Márti szeretne egy nappali gondozót keresni az édesanyja mellé. Ez napi kb: 3 óra.
Márti az alábbi telefonszámon elérhető: +36-30-4641623.
Kedves Sorstársak!
Tájékoztatunk mindenkit, hogy sorstársunk temetésén való részvétel miatt a fogadóóránk elmarad 12.-én.
Nyugodj Békében Jutka! Őszinte részvétünk a családnak!

2019.05.22.
| Kedves Klubtagunk! Tankolj 9-21 Forint kedvezménnyel! |
|||||||||||||||
|
Magyarországon a legnagyobb tankolási kedvezményre jogosító ingyenes tagság! Amennyiben november óta igényelted az új kártyát, akkor nem kell újra igényelni! Miben jobb az új kártya?
A kártya a következő azonnali kedvezményre jogosít a MOL töltőállomásokon*:
* a kedvezmény azonnal jóváírásra kerül! |
2019.05.10.
2019.05.02.
A Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületének Bucsai Helyi Szervezete ismét ruhaosztást szervez.
2019. 05. 05.-én 13 órától 16 óráig az Ady Endre u. 32 szám alatt.
Elsősorban azokat várjuk, akiknek az anyagi helyzetük nem engedi meg azok megvásárlását. Szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik ruhaadományukkal hozzájárultak számos család életkörülményének javításában.
A szervezet vezetősége
2019.04.30.
Kedves Sorstársak!
Holnap, május elsején kerül megtartásra a X. Földesi György Vándorkupa látogassátok meg az eseményt és szurkoljatok a vándorkupa résztvevőinek.

2019.04.24.
Kedves Sorstársak!
Tájékoztatunk mindenkit, hogy a 2019.03.13.-án 16 órakor megtartott taggyűlésen Kulikné Bakos Gabriella, akit szervezetvezetőnek választottunk meg május 01-vel lemondott tisztségéről.
Azért, hogy a szervezet vezetőségének a munkája folyamatosan, akadályok nélkül működjön, ezért az alábbi változtatások kerültek módosításra.
A Bányai Jenőné elvállalta a szervezetvezetői tevékenységet, és a pénztárosi munkát sorstársunk Kulikné Balogh Ildikó vállalta.
Az új vezetőség változásáról a következő taggyűlésen kérni fogjuk a tagság véleményét és a tisztségükben történő megerősítésüket.
2019.04.22.

2019.04.17.
A szervezet vezetősége köszönetét fejezi ki Gonda Ilonának és párjának Pap Józsefnek és Bakk Attilának, hogy a nem használt segédeszközöket felajánlották a szervezetünk részére annak érdekében, hogy ezzel is segítsék a mozgásában korlátozott sorstársakat.
2019.04.11.
Kedves Sorstársak!
Kérek mindenkit, hogy a következő fogadóóráinkon szíveskedjetek a tagdíjat befizetni.
Mint már korábban tájékoztattunk Titeket, a fogadóóra a Községháza 10-es számú irodájában történik, ahol várunk mindenkit.
Köszönjük!
vezetőség
2019.03.06.
Tájékoztatjuk a kedves sorstársakat, hogy az elkövetkezendő időben fogadóóráink a Községházában kerül megtartásra a 10-es számú irodában minden szerdán 09 órától - 11 óráig. Kérünk mindenkit, hogy ügyeik intézését a fogadóóráinkon tegyék meg, mivel minden nyomtatványunk az irodában tartunk. Kérjük megértéseteket!
vezetőség
2019.01.21.
A legközelebbi Orvos - Beteg találkozó előre láthatóan 2019. 03. 12.-én 16 órától lesz megtartva. Helye a Közösségi Ház.
A szervezetünk taggyúlését pedig 2019. 03. 13.-án 16 órára terveztük. A helye: Községháza tanácsterme.
vezetőség
2019.01.17.
A vezetőség tájékoztatja azokat a sorstársakat, akik az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénylésére jogosító igazolást kér a háziorvostól, akkor ne a letöltött nyomtatványt vigyen (Melléklet a 49/2009. (XII. 29.) EüM rendelethez), mert az már nem jó. A háziorvos a saját számítógépén lévő nyomtatványt tölt ki, amit ellenőrzéskor a NAV el is fogad.
vezetőség
2019.01.14.
Kedves Sorstársak!
Tájékoztatunk mindenkit, hogy a fogadóóráinkat minden szerdán 9 órától 11 óráig a Községháza nagytermében tartjuk a hideg időjárás miatt.
vezetőség
2018.12.11.
Kedves Sorstársak! Tisztelt Lakosok!
14.-én pénteken lehetőség van arra, hogy akinek a közeljövőben lejár valamelyik okmánya, akkor pénteken 9 órától 11 óráig van lehetőség azoknak az okmányoknak a megújítására, érvényesítésére. Fotót is készítenek, az is megoldott.
vezetőség
2018.11.07.
Kedves Sorstársak! Tisztelt Bucsai Lakosok!
A Mozgáskorlátozottak Helyi Szervezete kezdeményezésére újból Orvos - Beteg találkozó lesz 2018. 11. 13.-án 15 órakor a Védőnő rendeléjében, Bucsa, Kossuth út 65 szám alatt.
vezetőség
Hamarosan költözünk a volt állatorvosi rendelő helyére a Bucsa, Kossúth út 22 szám alá. A költözés után ismét jelezni fogjuk a beköltözést és a fogadóóráinkat.
vezetőség
2018.09.20.
Kedves Sorstársak!
Több tagunk is kezdeményezte, hogy vegyünk részt a szeptember 29.-én 11 órától kezdődő babgulyás főzőversenyen. Kérek mindenkit jelelezze részvételének szándékát Kulikné Bakos Gabriella szervezetvezetőnek, illetve Nagy István vezető helyettesnek, vagy Bányai Jenőnének. Az elérhetőségük a kettes menüpont alatt található. Köszönjük.
2018.09.15.
Kedves Sorstársak!
Kérünk mindenkit, hogy a felmerülő problémáival elsősorban a fogadóórákon keresse fel a vezetőséget, ott vannak nyomtatványok, együtt megfelelő segítséget, tanácsot tudunk adni ügyeinek intézésében. Örülünk a sorstársak bizalmának, ennek érdekében cselekszünk, hogy azt el ne veszítsük. Jó egészséget kívánunk mindenkinek!
2018.08.28.
A Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületének Bucsai Helyi Szervezetének vezetősége értesít mindenkit, hogy augusztus 29.-én 14 órától ruhaosztást szervez. Várunk mindenkit, válogass és vidd! Helye az Ady utca 32, a tüzépnél.
2018.07.29.
Tájékoztatunk minden Sorstársat, hogy augusztus 01-én lesz a fogadóóra csak ebben a hónapban. A következő fogadóóra szeptember első szerdai napján lesz 09 órától 11 óráig.
2018.07.18
Az 1-es számú orvosi rendelő parkolójában található egy sárgára festett kis rámpa, hogy a kereskesszékes, illetve az elektromos mopeddel közlekedő sorstársaknak könnyebben megközelíthető lehessen a rendelő. Kérek mindenkit, hogy ne akadályozzák az ott parkolással a kerekesszékes és elektromos mopeddel közlekedőket, akiknek ezzel a kis szerkezettel megkönnyítjük a rendelőbe történő bejutását, valamint a mentők részére is segítséget ad a beteg szállításában. Köszönjük!
Ez a rámpa csak ideiglenesen van odahelyezve, ami ki lesz helyezve az most készül.

2018.06.26.
Kedves Sorstársak!
Tájékoztatok mindenkit, hogy a szerdai fogadóóra csütörtökön lesz megtartva.
Csütörtökön és Pénteken ruhaosztás lesz az Ady Endre utcában.
2018.06.20.
Kedves Sorstársak!
Tájékoztatunk mindenkit, hogy július 10.-én 16 órakor ismét ORVOS-BETEG találkozó lesz a védőnői rendelőben, Kossuth út 65 szám alatt.
A 13.-ai fogadóóránkon 17 féle ügyintézésünk volt, ahol ketten jelentkeztek tagnak, többen fizettek tagdíjat, volt aki a gépkocsiszerzési támogatás ügyében kereste meg a vezetőséget, illetve mentorunkat, aki nagy segítség nekünk, hisz mi most tanuljuk hogyan is tudunk segíteni a Bucsán élő hozzánk forduló embereknek.
A mai fogadóóránkon egy új taggal bővült a szervezetünk, illetve nyolc tagdíjbefizetés volt, és néhányan más ügyekben kerestek meg minket.
helyi szervezet vezetősége
2018.05.25.
Kedves Sorstársak, és kedves lakosok!
Mivel ismét hivatalosan megkezdte tevékenységét a Mozgáskorlátozottak helyi szervezete, kérek mindenkit, hogy az érdekeik képviselete érdekében, illetve egyéb önöket érintő kérdésekben, tanácsért, felvilágosításért, nyomtatatványért keressen minket bizalommal akár személyesen, vagy telefonon. Mi megteszünk mindent annak érdekében, hogy megoldjuk az esetleges problémákat. Amennyiben a jelenleg megválasztott tisztségviselőkön kívül bárki szeretne érdekükben intézkedni, kérem jelezzék nekünk! Köszönjük!
helyi szervezet vezetősége
2018.05.17.
Hamarosan elkészül az fogadóórák megtartására alkalmas helyiség a Bucsa, Kossuth út 22 szám alatt a volt állatorvosi rendelő.
A 2018.05.10.-én megtartott tisztújító taggyűlés a következő sorstársakat választotta meg a vezetőségbe:
szervezetvezetőnek Kulikné Bakos Gabriellát;
helyettesének: Nagy Istvánt;
pénztárosnak: Bányai Jenőnét.
Gratulálunk a megválasztásukhoz, az érdekvédelmi és szociális munkához, kitartást és jó egészséget kívánunk!
2018.05.10.-én 16 órakor tisztújító taggyűlés lesz a Községháza nagytermében. Kérek mindenkit szíveskedjen megjelenni és válassza meg azt a személyt, akiben megbízik, hogy jól képviseli az érdekeit.
2018.05.04.-én délután 16 órától Orvos - beteg találkozó lesz. Gyógycipők és segédeszközök felíratása, mozgásszervi betegségekre javaslat adás, stb.
Helye a plakátokon lesz feltüntetve.
Ez ügyben hívható Nagy István Tel: 30/5855331
2018.04.06.
Kedves Sorstársak!
A jövő héten megtartásra kerül a helyi szervezet működésének frissítése és az új vezetőség megválasztása. A pontos időpontot itt a honlapon vagy a plakátokon ki lesz írva.
2018.03.15.
Kedves Sorstársak!
Ebben a hónapban taggyűlés összehívására kerül sor annak érdekében, hogy újra visszaálljon a helyi mozgáskorlátozott és egyéb fogyatékkal élő emberek érdekképviselete.
Kérek mindenkit tegyen javaslatot a helyi szervezet tisztségviselőire a mkbmebucsa@gmail.com email címen.
Eddig három személyre érkeztek javaslatok:
Kulikné Bakos Gabriellára szervezetvezetetői,
Nagy Istvánra, mint vezető helyettesre,
Bányai Jenőnére pénztároskénti tevékenységre.
2018.04.03.
A Kúria precedens értékű döntése szerint szabálytalan volt a rokkantnyugdíjasok sokat bírált felülvizsgálata. Tízezrek igazolhatják, hogy jogtalanul csökkentették ellátásukat.
Nem tényleges-, csak jogi állapotjavulás – ez a lényege annak az új szabályozásnak, aminek segítségével a kormány csonkolta a rokkantnyugdíjasok ellátását. Most viszont több tízezer ember remélheti, hogy emelkedik járandósága, a Kúria ugyanis egy néhány héttel ezelőtti döntésével deklarálta: az ellátás drasztikus csökkentése sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét, és ezáltal a magyar Alaptörvényt is. Következésképpen a „hazai legfelsőbb bíróság” kezdeményezte, hogy az Alkotmánybíróság (AB) semmisítse meg a rokkantak felülvizsgálatának szabályait. (Azért a taláros testület, mert a nemzetközi jog sérelmét egyedül az AB orvosolhatja.)
Az ügy előzménye egy per, ami a Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi bíróság előtt zajlott. A jogi procedúra lényege: egy férfi nem nyugodott bele, hogy állapota felülvizsgálata után mintegy 91 ezer forintos járandósága körülbelül 42 ezer forintra sorvadt. Hivatalosan azért, mert a vizsgálat után 62 százalékos egészségkárosodása 55 százalékosra szelídült, így egy másik „díjszabási kategóriába” került. Csakhogy a nyíregyházi bíróság szerint a felülvizsgálati határozatból nem derült ki, mire alapozta döntését a hatóság. A bíróság a dokumentumból nem tudta meg, hogy valóban javult-e a férfi egészségügyi állapota, vagy csak a megváltozott minősítési szempontok miatt módosult a százalékos érték. Emlékeztetőül: 2012 után új szempontrendszert vezettek be a rokkantsági fok megállapításakor – a bíróság felvetéséből pedig az következik, hogy az állam bürokratikus módszerrel akarja csökkenteni a rokkantak ellátására fordított összeget. Mégpedig embertelen módon, ugyanis a felülvizsgálat után megállapított járandóság gyakorta alulmarad a mintegy 88 ezer forintos létminimumnak.
A Kúria alapvetően egyetértett a nyíregyházi bírósággal, úgyhogy már a „legtekintélyesebb magyar bíróság” is csatlakozott az Emberi Jogok Európai Bíróságának két ítéletéhez. Ezek a verdiktek arról szóltak, hogy egyrészt ugyan minden államnak joga van csökkenteni a társadalmi jogosultságokat, csakhogy ennek jogosságát egy közérdekű problémának kell igazolnia. Ilyen problémát azonban Magyarország nem tudott felmutatni – pusztán azért alakította át az Alaptörvényt, hogy a korábbi nyugellátásokat szociális ellátássá alakíthassa, és csökkenthesse.
– A hatalom több tízezer embert tett tönkre, több tízezer polgártól vette el a szűkös megélhetésre is alig elegendő ellátását, holott ezek az emberek már így is nagyon nehéz körülmények között éltek” – mondta Harangozó Tamás. Az MSZP politikusa szerint a kérdés most az, hogy az Alkotmánybíróság eleget tesz-e kötelességének. Ha nem, akkor Harangozó szerint egy kormányváltás után lehet igazságot szolgáltatni ezeknek az embereknek.
2018.03.31.
A Kúria precedens értékű döntése szerint szabálytalan volt a rokkantnyugdíjasok sokat bírált felülvizsgálata. Tízezrek igazolhatják, hogy jogtalanul csökkentették ellátásukat.
Nem tényleges-, csak jogi állapotjavulás – ez a lényege annak az új szabályozásnak, aminek segítségével a kormány csonkolta a rokkantnyugdíjasok ellátását. Most viszont több tízezer ember remélheti, hogy emelkedik járandósága, a Kúria ugyanis egy néhány héttel ezelőtti döntésével deklarálta: az ellátás drasztikus csökkentése sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét, és ezáltal a magyar Alaptörvényt is. Következésképpen a „hazai legfelsőbb bíróság” kezdeményezte, hogy az Alkotmánybíróság (AB) semmisítse meg a rokkantak felülvizsgálatának szabályait. (Azért a taláros testület, mert a nemzetközi jog sérelmét egyedül az AB orvosolhatja.)
DE MÉRT CSAK MOST JUTOTTAK ERRE AZ ÁLLÁSPONTRA ?? TALÁN ŐK IS ÉRZIK A VÁLTOZÁS SZELEIT??
http://www.otpercpiheno.hu/2018/03/a-szomszed-kihivta-rendorseget-magahoz.html
Az a személy, aki betegsége mellett dolgozik az alábbi linken kaphat útmutatást a fogyatékossága miatt járó adóalap csökkentő kedvezmény:
https://tudatosadozo.hu/milyen-betegsegek-utan-jar-adokedvezmeny-bno-kod-lista/
illetve:
https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0900335.KOR

A munkánk elismerése


Eszmecsere Dr. Ruzsa Györggyel

EL-GO/M ELEKTROMOS MEGHAJTÁSÚ NÉGYKEREKŰ MOPED
vAN HÁROMKEREKŰ VÁLTOZATBAN IS.
Ezt a szöveget nyugodtan kitörölheted és
a helyére írhatod az új oldalad tartalmát.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Szállás Mályi-Tó Tavírózsa Üdülőház!
► Észak-magyarországon, Borsod Megyében, Miskolc környékén, Mályi tóparton, Magánszálláshely, Zöld övezetben, Üdülőövezet, Csendes helyen várja leendő vendégeit.
malyiszallas.hupont.hu
2. GYORS LAKÁS MEGOLDÁS, ÉPÍTKEZÉS NÉLKÜL.
► A MOBILHÁZHOZ NEM KELL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY, NINCS MEGHATÁROZVA, HOGY MEKKORA TELEKRE LEHET TELEPÍTENI!
mobilhaz-kulcsrakeszen.hupont.hu
3. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest
► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.
meszarosredonyos.hupont.hu
4. Munkaerő Bérlés, munkaerő kölcsönzés
► Munkaerő bérlés hatékonyan, olcsó áron. Szakképzett munkaerő. 1 munka ára 1000,-Ft. Munkaerő kölcsönzés referenciákkal.
munkaeroberles.hupont.hu
5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
mangotattoo-bodypiercing.hupont.hu
6. Medencefűtés
► Medencefűtés napenergiával. Ingyen melegvíz a medencéjébe. Medencefűtés napkollektor segítségével. Fűtse medencéjét, melegítse a medence vízét napenergiával.
medencefutes.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
4. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
5. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
6. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
7. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
9. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
10. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
11. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
13. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !
mindentbekeritek.hupont.hu
14. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131
szervizkozpont.hupont.hu
16. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
17. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
19. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
20. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
21. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
22. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
24. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
25. MŰSZAKI HIBÁS AUTÓ FELVÁSÁRLÁS
► ÖREG AUTÓ FELVÁSÁRLÁS - RONCSAUTÓ ELSZÁLLÍTÁS
forglambolkivonas.hupont.hu
26. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
27. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
28. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810
► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com
gumi-reifen.hupont.hu
29. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
30. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
31. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
32. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
34. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
35. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142
► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.
darazsirtasa.hupont.hu
36. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
37. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
38. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
39. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
40. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370
► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1>
polgardibutor.hupont.hu
41. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon
► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS
locsolotomlo.hupont.hu
42. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
43. ÜDVÖZÖLJÜK AZ ÖRÖK TAVASZ SZIGETÉN GRAN CANARIÁN !
► - Ingatlanbefektetések, - Luxusingatlanok, - Bérlések, - Luxus és Kedvezményes nyaralási lehetöségek a csodálatos Gran Canaria szigetén
grancanaria.hupont.hu
44. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
45. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd
► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető
mohacsicsata.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
47. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
48. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
49. Czóbel Minka Tagintézmény Anarcs
► Tornyospálcai Általános Iskola és AMI
czobeliskola.hupont.hu
► MOBILGARÁZS - GARÁZS - könnyűszerkezetes mobilgarázs, csarnok, raktár, tároló
garazsok.hupont.hu
51. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
52. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző
► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.
botijank.hupont.hu
53. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
54. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
55. Hírös Galambász
► -----Irány a kék ég!!!-----
kecskemetigalambasz.hupont.hu
56. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
57. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
58. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő
► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!
strasszergalambok.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
60. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
61. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
62. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
63. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
64. A Harry Potter történetek összes tudnivalója
► Nem kell se gyereknek, se varázslónak lenned ahhoz ,hogy Harry Potter elvarázsoljon!
harry-potter-titkok.hupont.hu
65. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)
vw-alkatreszek.hupont.hu
66. Csajok 4ever
► Szijasztok.Itt találhattok képeket,akkor idézeteket,meg mindenfélét.Köszi hogy erre néztél.:)
wwwtamioldala.hupont.hu
67. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.
► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"
antalkiss.hupont.hu
68. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
mercedes-alkatreszek.hupont.hu
69. SZEDD MAGAD SZOB Dunakanyar
► Gyümölcseink: ŐSZIBARACK, SÁRGABARACK, KÖRTE, ALMA, cseresznye, meggy, KAJSZIBARACK. Gyümölcsös a Dunakanyarban SZOBon, BUDAPESTtől 50 km-re Északra.
szeddmagad.hupont.hu
70. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
71. ★ [ . ღ .. manoo * .. ღ . ] ★
► * .. mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb .. * :))
silacica.hupont.hu
72. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!
motortarto-valtotartobak.hupont.hu
73. www.Lovas world.hupont.hu-Minden lovakról and pónikról!:D
► Támogató lovas oldalaink: lovasok.hu , sportlo.hu,ponyclub.hu és horsesclub.gportal.hu weblapok!Tank you nekik!
lovasworld.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
75. Kinder tojás játék gyűjtemény
► Kinder gyűjtemény / Kinder toy collection / Kinder surprise collection
kindercollection.hupont.hu